Köszöntöm a kedves Olvasót,
 
akire mosollyal tekintem, hogy érdekeli az amit írok. Felkészítelek arra, hogy nem lesz hétköznapi amit olvashattok. Nem fogok senkit megnevezni, semmit reklámozni! Ez nem erről szól! Szövegem hangvétele a zenében kifejezve moll (vidám), még ha nem is úgy tűnik sokszor. Csak arról tudok írni, amit én is látok, megélek és tapasztalok. így sosem lennék hiteles mondjuk a politikában vagy a sportban. Engem világunk sokszínűsége ihletett, jó és rossz értelemben egyaránt, bár lehet ettől ilyen szép is. Itt amit látsz nem biztos, hogy az aminek tűnik, és nem minden aranya ami fénylik. A jó nem feltétlen törvényes.  Sajnálom, ez a valóság... Erkölcsi normák, szívünk néha hova lesz? A szép legalább, mindenütt szép. - Talán egy kicsit segítek ezzel megérteni gondolataim. 

Többen mondták, hogy mért nem írok könyvet, nehogy elfelejtsem hosszú véget nem érő utam borús, és mesébe illő történetét egy szebb élet reményében. Nem is tudom pontosan melyik szó összetett, csak érzéssel írom. Érzéssel, mint a zenélést, főzést,vagy a közlekedést stb… Szóljon mentségemre, hogy a mi nyelvünk az egyik legnehezebb a világon. Az ember meg egyébként is képes szavak nélkül megérteni egymást, így számomra fölösleges időtöltés jobban elmerülni a nyelvtanba. 

A blogom tárgya, hogy átadjak valamit ami a hasznodra válik, és erőt meríthess nagy dolgokhoz. Ha nekem megy, neked biztosan fog! Mondjuk bárki letudja küzdeni a fájdalmat,.. Nekem van némi hátrányom, amit nem tekintek már annak, de éppen ezért váltam azzá akivé. 

Lóf@sz 

Egy genetikai betegséggel születtem. Sérült 2 génem, amiknek az izomműködésben van szerepük. Gyerekkoromba azt mondták anyukámnak az orvosok, hogy a felnőtt koromat max tolószékben fogom élni, mert az izmai elsorvadnak. Eddig szégyelltem de valahogy megtanultam együtt élni vele. Csak akkor beszéltem róla, ha nem volt más választásom. Ennek ellenére próbáltam ugyanúgy, sétálni, biciglizni, futni, edzeni,  közdősportolni, élni mint mindenki, csak sűrűbben kellett abba hagyni, erős fájdalmak mellett. Így jobban megtanultam mit jelent a mozgás öröme… Sokkal több mindent autómatikusan figyelembe veszek, mert előfordult párszor, hogy nem tudtam tovább menni. Gyerekkoromba rengetegszer. Valójában az izmaim jóval több savat termelnek mint másnak, előbb merevednek, és el is sorvadnának ha elhagynám magamat.  De egy kicsit kínoztam magam nap mint nap, egy idő után jelentéktelenné vált a fájdalom. 20 év talán, nem tudom… Persze a sok savval vigyáznom kell, mert más problémát is okoz.

Mosollyal

Párszor elég fájdalmas, ma már viccesnek megélt nem várt helyzeteket hozott. Képzeld, majd leszakad a lábad a rohanásba, de eléred a buszt, van is rajta hely, elfoglalod. Jön egy idős Hölgy, kinek normál esetben át is adnád ülőhelyed, de most inkább kihagyod, nem egyedül ülsz a buszon. Majd „betámad” egy két papper: milyen tiszteletlenek a fiatalok, még a helyet sem adják át a Hölgyeknek bla bla…. :D  Nem haragudtam meg rájuk, figyelmen kívül hagytam és elmerültem másban.

Volt mikor az aluljáróba a lépcsőn ültem le pihenni, szintén túlerőltettem magam. Leülök, pár percre jön arra egy haverom „ Dávid ha munka kell inkább szóljál, ne itt csöveljél” – mondta viccesen. Válaszom: haha mindjárt szerencsém lesz, hozzám vágnak úgy is pár 5 ft-ost, csak idő kérdése  :D 

Gyereknek nem ilyen mosollyal éltem át ezeket a dolgokat, valahogy nem tudtam elfogadni, hogy csinálnám és fáj, majd le kellett mondjak róla. Mára egész jó kondiba vagyok, képes vagyok pár száz métert futni, több kilométert biciglizni, de olykor a semmiből erős fájdalmak törtnek rám, igaz egyre ritkábban.Lehet az időjárással és a lelki állapotommal van összefüggésben. Na elég is ennyi erről.

Gondolataink és tetteink tesznek azzá amik vagyunk. Amit csinálunk, azzal azonosulunk és más-más értékrenddel beírunk... Mindenki másra vágyik. Van aki az átlaggal beéri, van aki semmivel sem. A legritkább mikor valaki az önmegvalósításért mozgat köveket, dombokat. Teljesen mindegy, úgy sem ettől lesz valaki jó, igazi érték, szükséges rossz, vagy szimplán kukába való szemét….

Reménnyel, önmagunkba vetett hittel a realitás talaján
 XXI. században többen azt mondják nem lennének újra fiatalok hazánkban. Legtöbben nehéznek és durvának találják világunk, ami valóban az „lenne”, csak nem mindegy, a hozzáállásunk! Lehetőségek tárházáról, Magyarországon jól megfizetett munkákról vagyunk híresek.. Álmainkban. Most adjunk bele egy kis nehezítést a realitás kedvéért, mert sajnos egyre kevesebb az egészséges ember. Az okába nem megyek bele. Sokan allergiásak, rosszul látnak, liszt vagy laktóz érzékenyek stb…. Bárki képes teljes életet élni, terveket tettekké, álmait valósággá alakítani. Talán én is megtanultam végre: a valóságot el kell fogadni, problémát el kell engedni, a fájdalmat nem kell érezni. :) 

Azt mondom nincs lehetetlen és legyenek bármekkora korlátaink, képesek vagyunk ezeken felülkerekedni és menni, hogy egyszer álmainkban ébredjünk. Persze itt sincs csattanó, nincs anyagi függetlenség, drága autók, helikopter, exluzív álomutazások. Lehet még fiatal vagyok, lehet nem is erre vágyok. Egyenlőre a dolgok ne a kényelmemet szolgálják, inkább a jövőmet. Úgy vélem, adni kell ahhoz, hogy igazából kapni tudjunk. Nem mindegy, hogy valamit szemlélünk vagy megtapasztalunk és átélünk… Aki többet akar, többet lát, érez, és több nehézségeket tapasztal.  Sokszor csak a kidőlt fákat rakodja az útból – Néha nem is magától dől oda!

Ki önmaga ura
Én a nehezebb utat választottam, talán ez tesz érdekesebbé. Pénzt akartam keresni, gyorsan, becsületesen, majd  hamar szertefoszlott minden. "Kész trauma" a pénz nem elég a boldogsághoz, és mindig elfogy. Pedig hányszor hittem, ó már nem lesz többé ilyen jellegű probléma. De mindig történt valami és szinte mindig én tehettem róla. :)

Itt "közvetítő Dév" lett a nevem, úgy is közvetíteni szoktam. Úgy gondolom mindegy, hogy hívunk egy virágot, attól még virág marad, és nem fekszik mellénk az ágyba. Bele gondolok lassan 4 év a szakmába vagyok, előtte rengeteg mindet csináltam, de mindennel csak próbálkoztam. Kisebb nagyobb sikerrel, merőben eltérő területeken. 
Egy átlag közvetítő, vállalkozó aki „önmaga ura”, jövedelme olykor elég kiszámíthatatlan tud lenni, se szóra se papírra nem lehet adni. Ez benne van a pakliba, csak úgy mint a Jolly. Persze van kiszámíthatóbb út, de az nem tudom milyen. Lehet jobb, rosszabb, talán kevésbé változatos és még inkább a szerencsére van bízva a végkifejlet?!

Ingatlanközvetítőnek vagy dj-nek, taxisnak, vállalkozónak lenni elég hasonló. Lényeg, hogy az ember önmaga ura, nem fogják a kezét és taposnak ki előtte ösvényt. Magának kell a bozótvágóról is gondoskodnia!
Egy közvetítő szakmája nem abban nyilvánul meg, hogy lakásokat mutat és értékesít. Valójában ez, az egyszerűbb része. A háttérmunka sokkal nagyobb részét teszi ki az egésznek. Tudni kell tervezni, írni, tanácsot adni, reklámozni, kudarcot tűrni, problémákat kezelni, jogi, pénzügyi dolgokban segíteni, állandóan elérhetőnek lenni. Mindemellett tudni kell eladni magadat! Amit többféleképpen lehet, leginkább kedvességgel az orránál fogva, vagy kétszínűséggel. Nincs mese, így szokták. Van akinek mindenhogy megy, nekem csak kedvességgel és tettekkel. Sokak szerint egy életforma mi teljes ember kíván. Van benne valami… Csak így koronázza igaz siker a becsülettel végzett munkát. Így lehet az ügyfeleknek érdemi segítséget nyújtani, a többi csak humbuk. Erről már írtam egyszer a becsületesingatlanközvetítő blogon egy vendég cikket, de sajnos törve lett... Továbbra  sem az a célom, hogy reklámozzak valamit. Ezért nem írom ki a teljes nevemet telefonszámom! Nem titok, csak itt nem az számít ki vagyok vagy ki nem. Tapasztalataimból lesz aki tanulhat, és erőt meríthetek a nagy dolgoknak. Ha nekem bármi sikerül, Neked is biztosan fog :) 

A folytatásban: Ingatlanos lettem, de csak félig! Jó ötlet volt nekifogni? Érdemes csinálni?